Az álmaink mind értünk vannak és bennünket szolgálnak. Ezt szeretném bemutatni egy példával, hogy egy horrorisztikus álom hogyan próbálhat meg segíteni minket a hétköznapi életben.
“Az egész úgy kezdődött, hogy egy férfi lépett a szobába egy vérvörös maszkban. A maszk démoni volt hatalmas alsó agyarakkal, mint egy varacskosdisznónak. Természetellenesen és furcsán csavarodott arca volt és mélyen ráncos homloka. A legrosszabb mégis a szeme volt. A lilás vérben úszó szemei, amik olyanok voltak, mintha ki akarnának ugrani a helyükről. Egy élénk barna köpenyt viselt kapucnival, ami eltakarta a feje többi részét, minden figyelmet a maszkra irányítva, és azokra a szörnyű szemekre. Egy vászon zsákot húzott maga mögött és megállt az ágy előtt. Mélyen az alvó fiú szemébe nézett és a zsákért nyúlt.
Egyenként kíhúzott mindenkit a zsákból akit a fiú valaha szeretett, vagy akivel törődött és a barátai voltak. Minden egyes alkalommal úgy helyezte őket, hogy a srác közvetlen a szemükbe nézhessen, aztán fogta a kezét, ami csontsovány volt és lógott rajta a bőr, és a hosszú körmével elvágta a torkukat és a vérüket a mozdulatlan fiú lábára folyatta. A fiúnak végig kellett néznie ahogy a szerettei szeméből eltávozik az élet. Miután a zsák kiürült, a férfi eldobta azt, és elkezdett sétálni az ágy körül. Az ágy mögött megállt és a fiú arca felé tornyosult, és a véres ujjaival elkezdte simogatni a fiú arcát amíg a másik kezével levette az állarcot. A fiú a horror folyamatosan változó arcát látta, ami forgott és fészkelődött, de sose maradt fél percig se állandó, és minden egyes arcvonás egyre félelmetesebb lett.
Ahogy a fiú a lény vérben izzó szemeibe nézett, az egyszer csak megszólalt. Az utolsó mondata a következő volt: “Élvezd az időd ami maradt, mert hamarosan az életed az enyém lesz a lelkeddel együtt!”. Ahogy ezt mondta az arca végül az állandó mozgásból egy ember arcává változott. Az alvó fiú saját arcává. “
Két fontos szimbólumot használ az álmodó. A köpenyt és a maszkot. Ami arra utal, hogy van valamifajta szerepjátszás, elrejtés, nem szembe nézés a valósággal. Ez a szerep ami eluralja az álmodót. Ez a “rosszabbik énje”. Mindenki ismeri azt, hogy van bennünk egy jó és egy rossz én amivel vitázunk. Egy belső konfliktus, belső vita. A pszichológia azt a részt amivel nem akarunk szembesülni árnyékszemélyiségnek hívja. Ebben az esetben a fiú olyan dolgokat tehet a való életében ami a szeretteinek, vagy barátainak rossz és kellemetlen és ezzel megöli a kapcsolatukat. Önmaga is konfliktusban áll ezzel az énével, önmagának sem tetszik és önmaga számára is ijesztő. Pusztulás felé vezető út ez, de nem testi pusztulásra kell gondolni hanem lelkire. A szerettei halála sem fizikai halál, hanem a lelki kapcsolat, a barátság megölése. Az álom segít felismerni, hogy ez egy önmagában lévő belső konfliktus, mert az álom végén az állarc alól a saját arca néz vissza. Az álmodó akkor jár el helyesen, ha önkritikus, és szembe néz azzal, hogy a cselekedetei a hétköznapokban nem biztos, hogy helyesek, lehet, hogy erőszakosak, bántóak, meg nem értőek és a kapcsolatait rombolóak. Ezen kell változtatnia.
