Több baba született a környezetemben, és meglepődve tapasztaltam, hogy új trend van elterjedőben, amit népszerűsít, hogy celebek csatlakoztak hozzá, pl. Ashton Kutcher színész is. Ennek a lényege, hogy nem fürdetik minden nap a csecsemőket, hiszen nem koszosak, bőven elég hetente egyszer. Elgondolkodtató, hogy a csecsemők esti fürdetése tényleg csak funkcionálisnak tekinthető?
Itt beleütközünk olyan fejlődéslélektani kérdésekbe, hogy az újszülött babákat nem feltétlenül azért fürdetjük, mert koszosak, hanem inkább déja vu-szerűen visszaidézzük az anyaméhben lévő élményt a kellemes, langyos-meleg vízbehelyezéssel.
Ez a kisbabák számára megnyugtató, gyakran tapasztaljuk, ahogyan ellazulnak egy nyugodt, ringató fürdetésnél.
Az anya érzései, viszonyulása, gondolatai a születendő gyermekéről hatással vannak a magzatra, minél tartósabbak, állandósultak ezek az érzések, annál inkább.
A születés megküzdő traumája után a “minden jó kint” élményhez felidézhető a “minden jó bent” emléke. Otto Rank fogalmazta meg talán először, hogy a születésünk minősége hatással van az életünkre.
Korábban édesanyám részt vett egy néprajzkutatói munkákban, ahol a régi ember szokásrendszerét, és annak érzelmi-logikai minőségét tárták föl. Itt találták azokat a szokásokat, amelyek az újszülött babákat segítették a születési trauma oldásában. Például a régi ember születést levezető szokásrendszerében abban a szobában, ahol a szülés zajlott, kiiktatták az éles fényt, függönyt tettek az ablakokra és gyertyát gyújtottak. Azért tették ezt, hogy az újszülött baba ne vakító fénybe érkezzen, hanem lassan szoktassák hozzá a világossághoz.
De ilyen szokás volt a pólyába helyezés is, ami nem egy gúzsba kötés, hanem azt az élményt nyújtja a babának, amit az anyaméhben érzékelt: a puha, de határozott határokat.
Bölcsőbe helyezést is az ilyen ismert élmény megidézése, hiszen kilenc hónapot töltött úgy, hogy az anya mozgásban volt, így számára a ringadozás nélküli külső környezet először idegen. A bölcső nem csak akkor ring, amikor valaki kívülről mozgatja, hanem a baba mozgása is megmozdítja a bölcsőt.
Piontelli megfigyelése az anyaméhben lévő és a szülés utáni gyermeki viselkedésre irányult. Az anyai érzelmeire reagál-e a magzat? A méhen belüli magzati viselkedés megjelenik-e a méhen kívül? Azt találta, hogy a csecsemők emlékeznek a méhen belül megélt élményekre, sőt, születésük után a viselkedésükben, érzelmeikben ez meg is jelenik. Piontelli által ismertté vált kétpetéjű “kedves ikrek” magzatburkon keresztül keresték a kapcsolatot. Ezt születésük után is folytatták, gyakran függönyön keresztül simogatták egymást.
Ezek a gondolatok erősítették bennem azt, hogy a baba mindennapi vízbehelyezése inkább érzelmi töltésű támogatás, mint funkcionális tisztogatás. Van ennek a kérdésnek viszont egy másik támogató eleme, mégpedig az, hogy a biztonság érzéséhez szükséges az ismétlődés megélése. Gyermekek számára éppen ezért több stabil, ismétlődő szokásrendszert vezetünk be, mert ez az alapvető biztonságérzésüket segíti. Ez egy alapvető fejlődéslélektani felismerés, amire a gyakorlati megvalósítási lehetőségeket építjük. Ilyen biztonságot felépítő dolog lehet a mindennapi esti fürdés rituáléja.
Úgy tűnik számomra, hogy a babák esti fürdetése sokkal inkább támogatott a pszichológiai ismeretek függvényében, mint az a környezettudatosnak mondott divat, hogy ne fürdessük a kisbabákat.
